Az épülettervezés az első konkrét lépés afelé, hogy elkészüljön a ház, amit elképzeltél magadnak és a családodnak. Ez az a folyamat, amikor a gondolatok, elképzelések, élethelyzetek, szokások és vágyak formát öltenek, és megszületik belőlük valami kézzelfogható. A Plan-Épszer Kft. épp ebben segít – veled együtt gondolkodunk, és nem sablonban mérjük a világot.
Minden az ismerkedéssel kezdődik
Bár ez a munkánk, nem csak alaprajzokban gondolkodunk, meg akarjuk ismerni a hétköznapjaidat, az álmaidat, azt, hogy mikor, hol, hogyan éled az életed. Ebből alakul ki a tervezési program, ami végigkíséri az egész folyamatot. Ez a szakasz még könnyed, rugalmas, de már meghatározza a jövőbeli otthonod lelkét.
Akár a nulláról is kezdhetjük az együttműködést
Ha még nincs meg a telek, segítünk kiválasztani egy olyat, ami megfelel az elképzeléseidnek. Figyelünk a tájolásra, a lejtésre, a környezetre. Ha már van terület, elkészítjük a beépítési vázlatot. Ez tartalmazza, hova kerülhet az épület, milyen irányba nézzen, és milyen távolságot tartsunk meg a telekhatároktól. Ezt gyakran helyszíni bejárással is összekötjük, hogy még pontosabb képet kapjunk.
Koncepció, majd vázlatterv az épülettervezés következő lépése
Miután megvan a vázlatos elrendezés, elkészítjük az első koncepciótervet. Ez egy egyszerűsített alaprajz és tömegmodell. Segít, hogy már ekkor el tudd képzelni, hogyan fog kinézni az otthonod. A következő szinten, a vázlattervnél tovább finomítjuk a részleteket. Részletesebb alaprajz, 3D-modell, és persze közös beszélgetések sora vezet oda, hogy minden a helyére kerüljön.
Ha kíváncsi vagy a már elkészült munkáinkra, nézd meg a referenciáinkat! Megbízóinkkal a kivitelezés befejezése után is jó kapcsolatot ápolunk, így akár személyesen is megtekintheted a már elkészült otthonokat. Sőt, bepillanthatsz egy éppen zajló építkezés mindennapjaiban is.
Látványterv és véglegesítés
Ezután elkészítjük a látványtervet, hogy valóban lásd, mi is készül. Színek, arányok, hangulat – minden életre kel. Ha minden stimmel, akkor következik a véglegesítés. Itt már letisztázzuk az eddigi munkát, és előkészítjük a részletes tervezést.
Generáltervezés nálunk házon belül
Az épülettervezés sosem csak építészeti feladat. Kell hozzá tartószerkezeti, épületgépészeti és villamos tervezés is. A Plan-Épszer Kft. csapatában minden szakértő egy helyen dolgozik. Ez gyorsítja az egyeztetést, és megadja azt, hogy ne legyenek egymásnak ellentmondó megoldások.
Már a vázlattervnél zajlanak belső egyeztetések a statikus kollégákkal, de a részletes szakaszban kezdődik el a szerkezet tényleges megtervezése. A cél, hogy az épület gazdaságosan kivitelezhető legyen, és az elképzeléseidnek is megfeleljen. Ezt az egyensúlyt keressük minden alkalommal.
Kiviteli terv: itt válik véglegessé minden
Ez a dokumentum már minden apró részletet tartalmaz: rétegrendeket, metszeteket, csomópontokat, műszaki leírásokat. Ezek alapján már pontos árajánlat kérhető, és megindulhat a kivitelezés.
A tervezés folyamatában tanácsot is adunk, segítünk, a döntési helyzetekhez támogatást nyújtunk. Végig melletted vagyunk, és figyelünk arra, hogy amit létrehozunk, az időtálló, élhető, otthonos és megvalósítható legyen.
Számunkra az épülettervezés egy közös munka, ahol mi a tudásunkat és a figyelmünket adjuk, te pedig az álmaidat, egy oda-vissza párbeszéd. Ha te is így gondolod, szívesen várunk!